Candide Szombathelyen –
Van itt egy darab, amit kár lenne kihagyni.
Aki szereti, ha a színházban kipróbálnak ezt-azt, az azért menjen el rá.
De a Candide-ot az is nézze meg, aki a klasszikus, konzervatív kiállítású játékot keresi. Mást fog kapni, és nem fog haragudni érte.
A darabot fiatalok állították színpadra, akik – mondjuk ez a koruktól független – nem féltek belenyúlni, de éppen ezért is lett Voltaire története
fogyasztható és élvezhető
Ha ez minden világok legjobbika, akkor… ?
Utána órákkal is kattog a fejemben. Kamaraszínpad, a díszlet szinte csak egy kisebbfajta lakókocsi, de amennyi nyelvi és vizuális petárda durran… Bő három óra, ami közben rövid időkre sem ül le az előadás, befogadni is munka, még ha nem is nehéz. Erős a tempó, szorosan kapcsolódnak egymáshoz az elemek: mozgás és zene, bábszerűen mozgatott figurák, két- és háromdimenziós képek egymás mellett és alatt.
Nem új a szombathelyi közönségnek, Dömötör Tamás és Czukor Balázs is többször behozta már a színpadra a mozgóképet, ami most Nagy Péter Istvánék munkájában állandó szereplője a történéseknek.
Szünetben nem szeretek az előadásról beszélni, véleményt mondani meg végképp. De ez a Candide annyi puskaport lő el minden pillanatában, hogy muszáj elkezdeni az emésztését már a büfé felé menet.
Hazafelé az autóban folytatva bukkan fel aztán az Ember Tragédiája – kicsit széttartó, de magyarázható párhuzam. Az ember, aki a párjával alkot egészet, keresi az igazságot, (hely)színről színre. Folyton bízik, és folyton csalódik is. (Azt is gyanítom, hogy a főhős naivitása már Voltaire korában is a figura elrajzolásából eredő irodalmi túlzás volt. A 100 évvel később született Madách műnél persze van erre magyarázat, az első embernek még nem volt érkezése kigyógyulni a romlatlan édeni gondolkodásból.)
Az alkotók a 18. századi világot áttették a huszonegyedikbe, és nem is volt nehéz dolguk. Vallási fanatikusok, álszent vezetők, szemellenzős hivatalnokok: voltak, vannak. Bűn, kizsákmányolás, szerelem és csalódás úgyszintén.
És felbukkannak ismerős figurák…
Karikatúrába illő diktátor talán közelebb is akadt volna, de a birodalmában autóversenyzésben, lovassportban, dalszerzésben és lóháton rappelésben(!) (stb) egyaránt brillírozó aktuális Türkmenbasi tényleg feketeöves a maga műfajában. Párezer kilométerről nézve úgy komikus, hogy még csak el sem kell túlozni nagyívű munkásságát. (Közelebbről látni őt persze, ahogy az lenni szokott, halálos kaland is lehet.)
És felbukkannak ismerősebb figurák, van, aki csak egy-egy attribútumával, mások beépülnek tevőegesen is a történetbe. (Merkel, DiCaprio, Musk, a magánszigetére százados fákat átszállító újgazdag Grúziából – de aki figyelmes, többeket felismerhet.)
A kamera is főszereplő
A mozgókép kettős szerepben is velünk van. A színpadi történésekbe beépül egy oldalról a bornírt (televíziós) tömegmédia, a színlelt figyelem világa. Rendre Csonka Szilvi adja hozzá a karaktert, és egy akkora műmosolyt, ami az egész színpadot betölti. Ez aktív része a dramaturgiának, a megfelelő pontokon lendít egyet-egyet az eseményeken.
Mást mutat meg a néma krónikás, az árnyalakként mozgó operatőr (Kondor Noémi). Aki nem kommentál és szóval nem kommunikál, de mindenhol ott van. Egy -egy nézetet mutat, sokszor ugyanabból a szögből, ahonnan mi, nézők is látjuk. Mégis árnyalja a képet, mást emel ki és máshogy tálalja a történéseket. A kivetítőn, síkban mindig más a fontos. Elemel, máskor meg éppen leránt egy részlet, kézmozdulat vagy egy grimasz megmutatásával.
A Candide volt az a regény a kötelező olvasmányok között, amit senki se bírt már élvezettel végigolvasni. Mindenki megjegyezte, aki addig nem vette észre, hogy amiben élünk, az nem a létezhető világok legjobbika, de talán jobb a boldogságot keresve élni itt, mint rögtön a kardunkba dőlni.
Optimista Coelhok kontra pesszimista Gréták?
E között a két véglet között alternál Candide útja. Keresi az igazságot, és persze Kunigundát egy olyan hihetetlen világban, aminek a közepén mindig ott a fő díszletelem: a lakókocsi, ami olyan dimenziókat nyit a színpadon, amiket nézőként mindig is szerettem volna. Szűkös vagy tágas otthon, bábos paraván, pilótafülke, vagy maga az Univerzum – forog, halad, változik.
Hol bábjátéknak, hol vásári komédiának tűnnek a színpadi akciók. Nem a klasszikus (mondjuk így: csehovi) színjátszás, a finom gesztusok adják a hatás nagyját. A bunkó repülőgéppilóta lelkéről többet tudunk meg a surmósra vágott frizurája és a vállrátétes inge alapján, mint a legkifejezőbb arcmimikából. A kis terekben mozgó figurák eltúlzott karakterjegyei és karikírozott mozdulatai mögül bújnak elő a színészek, ha kell. Csapatban dolgoznak, ahogy egy vásári komédiában, itt sincs jó vagy rossz színész: attól pörög az előadás, hogy támasztják-tolják egymást előre.
Egy többdimenziós Candide
A címszereplő a kivétel, (és talán a végén Pangolosi tanár úr ellentétpárja, Sipos László Márk a mindenből kiábrándult Martin szerepében). Major Erik sokat dolgozik azon, hogy egy többdimenziós Candide-ot ismerjünk meg (- már ha Candide több dimenziós egyáltalán). Mindenesetre sokat megtudhatunk az ifjú érzelmeiről. Lehet, hogy csak én gondolom így, de a darab végére felnőttebbnek látom, mint három órával korábban. A világ nem sokat változik, de benne az egyes ember igen.
Szereplők:
Csonka Szilvia
Domokos Zsolt
Ecsedi Erzsébet
Némedi Árpád
Gyulai-Zékány István
Jámbor Nándor
Major Erik
Mari Dorottya
Sipos László Márk
Szerémi Zoltán
Alkotók:
Díszlettervező Schnabel Zita
Jelmeztervező Pattantyus Dóra
Dramaturg Bódi Zsófia
Zene Dargay Marcell
Sound design Csizmás András
Operatőr Kondor Noémi
Vágó Sipos László
Súgó Zsohár Amália
Ügyelő Pados Bernát
Rendezőasszisztens Kovács Nóra
RENDEZŐ: Nagy Péter István
