Poénokat ezúttal sem lövök le: féltékenység, megcsalás, félreértés, kétértelműség, vannak sikamlós helyzetek, boldogtalan házastársak és nagyreményű szeretők. Megint valaki valamiért pont nem úgy cselekszik, ahogy azt előzetesen váruk volna. Megbolydítva mindenki életét a féltékenység és a szerelmi csűrcsavar, esetlen sutaságaink, amiket hülye mód leplezni próbálunk, ettől aztán még nagyobb galibákat okozunk.

Egy átlagosan unalmas biztosítási társasági irodában micsoda alakok futnak össze: csaló és megcsalt férjek és feleségek, balekok, vérmes és vérszomjas matador és díva neje. Ebben a darabban tényleg nincs rossz szerep, sem kisebb karakterek.

Fel lehetne sorolni mindenkit, aki a színpadon (és körülötte) előfordult. Béres Attila rendezése mindenkiből a legjobb formát hozta ki.

Orosz Róbert nélkül valószínűleg nem működne ennyire ez a komédia: a második felvonástól olyan villámöltözéseket produkál, amelyekben nemcsak a ruha, hanem a testtartása, a hanghordozása, a mimikája, a karaltere is pillanatok alatt lecserélődik. Sorolhatnám aztán, mennyire jó ilyen örömjátékban látni a Candide óta nagy kedvencünket, Domokos Zsoltot, vagy az ezerarcú Nagy-Bakonyi Boglárkát, akit egy kis operettes is belecsempész a prózai műfajba, Gyulai-Zékány Istvánt és Mari Dorottyát. De jó látni a régiek közül Balogh Jánost, Kelemen Zoltánt, Horváth Ákost , Bálint Évát  Antal D. Csabát vagy épp Nagy Cilit is, tényleg szuper, mennyire szerepére talált Némedi Árpád is.