Szombathelyi színházi évad 2023-2024

Tesztoszteron, Gyévuska – és egy zenés repertoár

Kikristályosodni látszik a szombathelyi színházi stílus

Rájár a rúd a színházakra, az állami-önkormányzati fenntartású társulatokra is. Lejjebb szó lesz erről tételesen. Közben így is kialakulni látszik a szombathelyi társulat saját profilja. Amire, ha azt mondjuk, zenés-táncos, nem hazudunk – pedig mennyire távol áll ez attól, amire ezt a szóösszetételt hallva gondolni szoktunk! Korszerű színház sok hanggal (zenével is), és mindenféle mozgással (tánccal is).

Kihirdette a szombathelyi WSSZ a 2023/2024-es évadtervét. Hat előadást terveznek, amik közül három zenés darab lesz. Na, lássuk csak!

A darabok és a színészek számából lefaragtak egy keveset, a minőségből azonban nem engednek, sokak örömére végre lesz egy nagyon is zenés évad: 6 saját bemutatóból 3-ban nagy főszerepet kap a muzsika. A magyar alternatív szcéna ikonja, Pintér Béla zenés drámáját, a Gyévuskát Nagy Péter István rendezi. Horváth Csaba pedig Hegedűs a háztetőnt viszi színre, garantáltan újrafogalmazza majd Tevje, a tejesember históriáját. Izgalmas lesz, látatlanban ajánlom azoknak is, akik ezerféle verzióban látták már, és nem feltétlen akarták élőben is újra hallani, hogy Ha én gazdag lennék… De élőzenével, Savaria Szimfonikusokkal és Horváth Csaba mozgásszínházával megfejelve, a darabnak egy nézője már biztosan lesz: én.

A 2023-24-esévad

És akkor következzenek a szárazabb információk

Nem egyszerű évet zárt a szombathelyi színház, csak a távhő díja 12,5-szerese lett a tavalyinak (?!) – ahogy a sajtótájékoztató közben elhangzott, napi szinten a ház melegen tartása 500 ezer forintba fájt, úgy is, hogy jobbára csak temperálásra használták a fűtést: nem volt melegük. A decemberi-januári leállást nagyon megérezték. Bár az idei őszi és tavaszi évad legalább Covid-mentes volt, betegség miatt így is sok teltházas előadás maradt el – de erről majd később.

Weöres Sándor Színház 2023-24 évad

Tóth András gazdasági igazgató a sajtótájékoztatón elmondta: a WSSZ történetében az első veszteségesre tervezett év 2023 – és ezt a tervet valószínűleg tartják. Csak a megnövekedett energiaárak 50 milliós pluszkiadással járnak. Ahogy fogalmazott, ez van, a rendkívüli helyzethez kellett igazítani a működést. A megoldás: „csináltunk egy olyan költség-megtakarítási tervet, ami a jövőt is befolyásolja, külső körülményeket is figyelembe veszi.”

Állami támogatásra várva…

A szombathelyi színház, sok más vidéki társulattal egyetemben közös fenntartásban működik: az állam és város közösen finanszírozza. A probléma azonban adott, május van, az idei évi állami támogatás azonban még nem érkezett meg.
Szabó Tibor jelezte a sajtótájékoztatón: a szakminisztérium és az önkormányzat által megkötött hároméves szerződés decemberben lejárt, az új szerződés két évre, 2024 végéig szól, a korábbival megegyező – vagyis évente mintegy 300 millió forint – központi támogatással. Az új szerződés a miniszteri ellenjegyzésre vár – a remények szerint ez hamarosan megtörténik.

A megoldás

A művészeti tanács a nehéz gazdasági helyzetre való tekintettel tervezte meg a következő évadot, de a legfontosabb szempont, hogy a nézőben ne maradjon hiányérzet: olyan kiállítású, olyan minőségű előadások szülessenek, amelyeken nem látszik, hogy szorosabbra kellett húzni a nadrágszíjat.

  1. Kevesebb bemutató

Nincs mese, az állami és a városi támogatás összege – ahogy a szavakból kivesszük – egy fillérrel sem nő. Muszáj lesz a jövőben is meghúzni a színháznak a nadrágszíjat. Kevesebb bemutatóra kerül sor: 6 premier lesz- ezeket a legvégén, részletesen listázzuk.

  1. Kevesebb színész

A színészek létszáma 20 fő lesz, ami nem rendkívüli a színház történetében, hiszen a megalakuláskor is 19-20 fővel indultak. Négyen távoznak a társulattól: Avas Attila, Keller-Dénes Emőke, Major Erik és Róbert Gábor.

Két súlyos veszteség

Major Erik – ez most szíven ütött… álljunk meg egy szóra: a fiatal korosztály egyik legtehetségesebb színésze készül most elhagyni a társulatot.

Igyekeznek minden darabot saját erőből, saját színészekkel megoldani, két előadáshoz hívnak majd főiskolai hallgatókat. Egyébként sajnálatosan a jövő évadban a Forte Társulat remek színészeit sem tudja a színház vendégszerepeltetni.

A Fortéból Widder Kristóffal legalább találkozhatunk, Hadar
Galron Mikvéjét ő rendezi.


Major Erik Szombathelyi Színház
Major Erik; Fotó: Mészáros Zsolt wssz.hu

Önálló stílus, méltányos jegyárak

Megújulás nélkül nem tud működni egy társulat. Szabó Tibor azt szeretné, ha a színház egy saját profilt tudna létrehozni, melyben kiemelt szerepet kap a testtudatosság és a zene. Továbbra is fontosnak tartja a színházlátogató és színházat értő fiatalok kinevelését.
A Covid-időszakot ők is megérezték, emellett megváltoztak a nézői szokások is. A világjárvány előtti időszakban még ugyanolyan arányban keltek el a jegyek és a bérletek. A 2022-es évben a bizonytalan helyzetben sokan nem akartak elköteleződni. Ez azt eredményezte, hogy a tavalyi évben már két és félszer annyian váltottak jegyet, mint bérletet.


Wssz 2023-2024

Egyértelműen látszik egy másik tendencia is, az elmúlt évben 30%-kal nőtt az online vásárlások száma. Örömteli változás, hogy egyre nagyobb számban jelenik meg a színház nézőközönségében a közép-korosztály (30-45 évesek), az ő létszámukban is erős növekedés van.
Bár az infláció a szombathelyi színházat sem kerüli el, kedvező jegyárakkal, bérletárakkal igyekeznek a színházba csalogatni a nézőket. A jegyárak a régiek maradnak, a bérletek még kedvezőbbé válnak, egy bérletes előadás leosztva 2600 Ft-ba kerül majd, ezen túl a bérleteseik kedvezményeket is kapnak a karneválra és a bérleten kívüli előadásokra. A diákjegy ára is marad.
Kísérletképpen dinamikus árazást vezetnek be a Pál utcai fiúknál: nem lesz rá fix ár, kereslet-kínálat alapján állapítják meg.
Emellett a kiemelet előadásokon magasabb jegyárakat kérnek majd. Elsősorban zenés nagyprodukcióknál, ami színész- és technika- igényes.

Rákérdeztünk arra is, hogyan alakultak a nézőszámok az elmúlt években: 

2020-ban (Covid-19 miatti csonka évben): 21 ezer fizető nézőjük volt.

2021-ben (Covid-19 miatti csonka évben): 22 ezer nézőjük volt.

2022-en sikerült a színháznak megdupláznia a nézőszámot: 40 ezer nézőjük lett.

A nézőszám-változáshoz hozzátartozik, hogy a Covid előtti időszakban azért a Weöres Sándor Színház ennél is jobban teljesített, akkor a látogatói szám 50-60 ezer főre is felment. Ugyanakkor, tette hozzá Szabó Tibor, az idei évadban 21 előadást kellett elhagyni betegség miatt, köztük 7 teltházasat, ez önmagában legalább 2000 nézőt jelentett.

A karácsony és újév közötti, valamint a januári energiaválság miatti kényszerszünet okán is sok látogatót vesztettek. A két ünnep a színházak életében csúcsszezon, másrészt sokan karácsonyra színházjegyeket ajándékoznak, amit jellemzően januárban váltanak be. Idén azonban a takarékoskodás jegyében ez kimaradt.

Jó hír viszont: ha minden jól megy, a jövőre nézve nem terveznek már a fűtés miatti leállást.

Lesz Karneválszínház is: az Asszonyok parlamentje

Fábián Péter írja és rendezi majd a Karneválszínházi darabot, ami egy korokon átívelő szombathelyi helytörténeti krimi lesz, a címe pedig: Asszonyok parlamentje.

Fábián Péter írja és rendezi majd a Karneválszínházi darabot, ami egy korokon átívelő szombathelyi helytörténeti krimi lesz, a címe pedig: Asszonyok parlamentje.

A 2023-24-es szombathelyi színházi évad teljes, részletes repertoárja IDE kattintva érhető el.

Leave a Reply