Vannak előadások, amiket valóban kár lenne szünettel megszakítani. Az Eltört korsó közel feléig nem igazán éreztem magam otthonosan az előadásban. Hullámzott bennünk és körülöttünk nem csak a díszletre festett tengerpart és a hajók, hanem a hangulatom is. Felcsillant egy-két ügyes megoldás, megfogott például az írnok pimaszsága, lubickoltunk Mészáros Máté vaskos játékában – de ezzel együtt sem látszott többnek egy kiabálós, harsányan gesztikulálós rutin-komédiánál. Még az is lehet, hogy a felénél hazamentünk volna – ha lett volna szünet. Addigra már kiélveztük, megvolt a bíróságosdi, a vidéki csetlés-botlás. Aztán félidő tájt, amikor előkerült egy palack bor, a két hivatalok – a bíró és az őt ellenőrző tanácsos – körül sűrű lett a levegő. Tapintható lett a kapcsolatuk bonyolult szövete, az alá-fölérendeltség és
az egy kasztba tartozás ellentmondásos, de kérlelhetetlen rendje.
Egy vígjátékban örülni kell a csóknak
A poharazásba nem csak ők, hanem mi is belelazultunk, elkezdett felpörögni a történet. Olyan csavarokkal és mélységekkel, amiket egy romantika korabeli darabtól nem vártunk.
Amikor elcsattant a vége felé egy csók, (majd meglátjátok, AZ a csók,) összerándult a gyomor (pedig egy vígjátékban örülni szokás a csóknak)…
A kijózanodás pillanata volt
Igen, a vígjáték végére a fiatalok egymáséi lesznek, ahogy kell. Illetve… Vannak áldozatok (ártatlanul), félrenézések és szemhunyások, a hatalom kegyetlenül pragmatikus, és igazából azok a szereplők is elfogadják ezt a rendet, akikkel azonosulnunk kell.
Ilyenek vagyunk. (?) Szemünk előtt az igazság, de áltatjuk magunkat, kibúvókat keresünk, hogy ne kelljen a legyűrhetetlen ellen fellázadni. Miért fáj jobban az igazság, mint a hazugság? Egyáltalán, kinek, minek az igazsága?
Aztán láttuk az áldozatot, Évát, a leánykát, a darab kulcsfiguráját, aki addig jórészt csöndben figyelt, aztán a legvégén szóra nyílt, egymaga előadta saját drámáját. Azt hiszem,
Nagy-Bakonyi Boglárka mindent el tud játszani. Mindent.
Ahogy a legelején Ádám bíróként Mészáros Máté, most ő töltötte be egyedül a színpadot.
A taps végén aztán még rakosgattuk össze magunkban a korsó darabjait: akkor ez most ennek a szíve, annak a füle, Ádámostul és Évástul hogy is áll össze ez az egész?
Von Kleist, az alulértékelt szerző
Tegye fel a kezét, aki alaposan ismeri Heinrich von Kleistet, a darab szerzőjét.
Mi nem, már azon túl, hogy vannak állandó szókapcsolatok, és egy ilyen a Kleist-Eltörtkorsó párosítás is. Ahogy utánaolvastunk, a német romantika tragikus sorsú, ma Európa-szerte és nálunk is reneszánszát élő költőjének ez a komédiája volt az egyetlen darabja, amelynek előadását életében megérhette – Goethe vitte színre Weimarban, saját rendezésében. Heinrich von Kleist viszont rövid élete alatt olyan munkásságot hagyott hátra, mely a mai napig az egyik legvadabb és a legellentmondásosabb minden klasszikus között. Kortársa, Goethe Kleist egyik legnagyobb bírálója volt. Goethe aztán talán nem is véletlenül, mindent elkövetett, hogy az előadás ne legyen sikeres. Aztán bukott is akkorát, hogy a szerző párbajra akarta kihívni Goethét. Évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy Kleistet értékelni kezdje a közönség. Kritikus szemlélete, éleslátása, a sötét látomásossága mellett darabjaiban, elbeszéléseiben mindig felsejlő humora a kortárs színház számára is megkerülhetetlen szerzővé teszi. A világot annyira szellemesen, groteszkül, árnyaltan és éleslátással írja le az egyik legszórakoztatóbb darabjában, amire kevesen képesek.
Egy késő-romantikus darab
A történet egy nem létező németalföldi faluban játszódik. Egy parasztasszony panaszt emel Ádám bírónál Éva lányának jövendőbelije, Ruprecht ellen, mert az eltörte becses, nemzedékről nemzedékre öröklött korsóját. A tárgyalás során, melyet Ádám bírónak kell lefolytatnia, lassacskán kiderül, hogy nem Ruprecht volt a tettes… de tovább nem meséljük!
Mennyire abszurd – 18 századi darabról van szó – a korrupt, gennyes patás romlott alakot épp Ádámnak, a feláldozott, jót akaró, ártatlan kedvest pedig Évának hívni. Az eltört korsó – az alma – a romlás virága… A földi élet már csak ilyen hely, távol az égi erkölcstől és a törvényektől, családi és hivatali kiskirályok birodalma. Ahol kolbászt csomagolnak a gyámügyi papírokba. Ahol a bíró kis zsarolások révén remél nagy odaadást a hajadon lányoktól. Egy napon azonban utoléri a végzet, mert ellenőrzés érkezik a fővárosból – Isten lesújt a gonoszra? Majd meglátjátok… Annyit azért elárulunk, hogy ez az Eltört korsó egy kevéssé romantikus tanmese arról, hogy milyen a hatalom, és az azt képviselő ember természete. Mindezt humorral – szórakoztatóan beszéli el. Meglátjátok, csak győzzétek kivárni, míg előkerül a kredenc aljából a bor…
A darab alapvetően bohózati helyzetekből építkezik, ugyanakkor erős társadalomkritikai éllel teszi ezt – de ahogy a történeten, úgy a szereplői karakterein is képes a szerző nagyokat csavarni. Többdimenziós alakokat teremt: a széplányt sikertelenül molesztáló, elagyabugyált, parókáját elhagyva menekülő bíró akár konvencionális vígjátéki sablonfigura is lehetne – ha nem ő működtetné épp a helyi igazságszolgáltatás gépezetét. Ádámként Mészáros Máté szerepét akárki nem tudta volna megoldani, a kutyaszorítóba került bírónak egyszerre kell eljátszania a vádlót és a vádlott szerepét, a behódoló és lekezelő, a főfőbírónak megfelelni akaró alkalmazottat és keménykedő kiskirályt – pillanatról-pillanatra változik a figurája.
Mészáros Máté remekül viszi a hátán az egész előadást,
alkatilag is olyan, mint ez a „kifordított” Ádám, a hedonizmus, a lustaság, az élvetegség megtestesülése. Jól improvizál, játszik az egész testével, ezt nem lehet másként csinálni, folyamatosan akcióban, mozgásban van.
Ellenpontja Éva, a tiszta lány, akit olyan mélyről, hitelesen formál meg Bakonyi-Nagy Boglárka, hogy belesajdul a szív.
Mint egy németalföldi festményen, nehéz, de nagyon szerethető paraszti figurák kelnek életre, az összes szereplő szinte is folyton mozgásban van, nem egyszerű a darab dinamikája sem- mindig mozgás van a színpadon. Balogh Jánost emelném még ki, milyen jó, hogy megérett erre a szintén többdimenziós szerepre.
Az írnok szerepében Sipos László Márk is megér egy mondatot, nem csak azért, mert hihetetlen gyorsasággal képes fejjel lefelé rajzolni, hanem mert méltó (játszó)társa Mészáros Máténak, mozgásban tartja ő is a szálakat. Nem egyszer azon kapom magam, nézem, mit csinál a színpadon, miközben a fő sodorban épp valakire (másra) irányul a dramaturgia szerint a figyelem. Elég egy-két mimika, testhelyzet, és máris többet tudunk meg róla is (a figuráról), mint a szövegből.
Jegyezzük meg a fiatal rendező Tárnoki Márk nevét is, aki ennek az eltört korsónak a darabjait újra színezve rakta össze nekünk Szombathelyen.
Szereplők:
Walter, törvényszéki tanácsos Balogh János
Ádám, falusi bíró Mészáros Máté
Licht, írnok Sipos László Márk
Márta asszony Nagy Cili
Éva, a lánya Nagy-Bakonyi Boglárka
Tócsa Vitus, parasztember Róbert Gábor
Ruprecht, a fia Hajdu Péter István
Brigitta asszony Csonka Szilvia
Alkotók:
díszlettervező Slárku Anett
jelmeztervező Lokodi Aletta
zene Lelkes Botond
dramaturg Al-Farman Petra
hangosító Szalacsy Tamás
világosító Horváth-Toki Tibor, Boros Dániel
kellékes Takács Viktória
súgó Léránt Enikő
ügyelő Pados Bernát
rendezőasszisztens Ostyola Zsuzsanna
RENDEZŐ Tárnoki Márk
Bemutató: 2022. október 7. 19.00 Márkus Emília terem
