Nehéz elővenni újra a laptopot (egésznapos hírgyártás után), és nekiállni bepötyögni egy tudósításfélét arról, hogy van Szombathelynek egy nemzeti besorolású zenekara, akik mondhatni padlógázzal indították az őszi szezont. El is hessegetem magamtól a gondolatot, ott voltunk, jó volt, de este 11 múlt – minek írnék pont én, bármit is?
Aztán másnap, ahogy átböngészem a helyi médiát, mindannyiunk nagyija, II. Erzsébet halálhíre, a gázárstop-háború-tűzifa és a pedagógus-tankerület-fenyegetés triászok mellett-között nem találom a dícsérő anyagokat arról, hogy Vajda Gergely, aki vezető karmesterként először vezényelt Szombathelyen, tényleg remek koncertet rakott össze. Nem mellesleg fellépett Kokas Katalin Liszt Ferenc-díjas magyar hegedű- és brácsaművész, érdemes művész, Kelemen Barnabás Kossuth-díjas hegedűművész. Szóval elő kellett venni azt a laptopot…
Mennyire formabontó, mennyire illik a szombathelyi zenei élet (egykori- Bartók Fesztiválos) szellemiségéhez Eötvös Péterrel indítani egy évadot? A Dialógus Mozarttal című darabra – bevallom, már nem is igen emlékszem- ráhangoló, olykor magával ragadó, kortárs játékosság. Meglepett viszont a zenekar szokatlan ülésrendje, ami aztán végigkísérte az egész estét – gondolom Vajda Gergely újítása. A hegedűk mögé kerültek a csellók, elszórva a fúvósok – a végeredmény egy teltebb, izgalmasabb kontrasztosabb hangzás.
Kokas Katalin Mozart V. A-dúr hegedűversenye (K. 219) önmagában is elég lett volna egy tökéletes estéhez. A rondó tételben – a moll részben benne volt a metál, úgy tombolt a zenekar, szétesett a bőgősök vonója, olyan elementárisan, magával ragadóan játszottak. Kokas Katalin rendkívül szuggesztív előadó, szinte táncol, együtt él a hangszerével, hullámzik a zenekarral, lélegzetvételei a zene részei, leírhatatlan öröm ilyenfajta együtt-zenélést megélni is.
Szünet után Mahler: I. D-dúr „Titán” szimfóniája következett. Na ez maradt meg bennem aztán igazán! Ismerős minden hangja, a nyárban sokat szólt nálunk az autóban, a fiam hozta, és tette be, ha tehette. Először– amikor a vége felé, a szünet után hirtelen földöntúli hangerővel robban a zenekar- én ott a kocsiban kis híján szívinfarktust kaptam. Szóval vezetéshez ne Mahlert válasszanak. De itt, élőben, zenekarral az utolsó két tétel, na az extázis volt. Pedig az elején valahogy nehezen indult el az egész, talán túl jól sikeredett Kokas Katalin és Kelemen Barnabás kettőse, idő kellett a zenekarnak, hogy egy újabb darabra ráhangolódjon. Vajda Gergelynek biztatni is kellett a zenekart, késő van, ébresztő, gyerünk, láttam az arcokon… de aztán feléledtünk mindannyian!
Címlapkép és fotók forrás: Büki László / Savaria Szimfonikus Zenekar
