„A magyarnóta egy vérzivatar,
füledbe húzza egy punkzenekar”
Hallgatom a Hétköznapi Csalódások (PiCsa) újraforgatott, teljes raktárkoncertjét. (A történetet gondolom mindenki ismeri, ha nem, olvassák el a 444-en. Videó itt, az oldal alján.)
A tanulsága annyi, hogy a szervilis cenzorok minden korban túlbuzognak, és ezzel gyakran éppen annak csinálnak reklámot, akit el akarnak tüntetni a közönség elől.
2001, Punkmaraton
Nem vagyok egy anarcho-kádárista szélsőbalos, de a Hétköznapi Csalódásokat régóta ismerem, és figyelem távolságtartó szimpátiával.
2001-ben találkoztam először a PiCsával. Addig is tudtam (mert olvastam), hogy létezik punk Magyarországon, de testközelben nem találkoztam vele. Azt, hogy láttam és sercegő magnókazettákon hallgattam az ős Beatricét nem számolom ide. A környéken, ahol felnőttem, a komolyan vehető skacok heavy-metalt vagy hard rockot hallgattak, a nyikhajok meg diszkózenét. Aztán találkoztam ezzel-azzal, a családunktól nem volt idegen a komolyzene, az egyetemen ismerkedtem a ’80-as évek alter zenéjével (stb), de a punkokról csak olvastam. Hozzám valahogy még a Ramones sem került közel.
Ezért is volt váratlan élmény, amikor később elmentem a szombathelyi OMK-ba a punkmaratonra. Magamtól nem mentem volna, a szép szőke-göndör barátnőm, már nem kezdő, de akkor még a pályája elején álló újságíró vitt magával.
Egy szerethető szubkultúra
Tudható volt, hogy a közönség java másnap lemossa a hajfestéket, öblítőszagú tiszta ruhát húz, mégis pozitív sokk volt az az este. Számomra akkor derült ki, hogy a punk egy nagyon szerethető (és csóró) szubkultúra. Még soha – azóta sem – voltam olyan bulin, ahol vadidegenek gátlástalan kedvességgel kértek egy kortyot a kezemben tartott pohár italból, vagy egy slukkot a cigimből. Aztán láttam, hogy
ez a családias összevisszaság nem csak a közönségre jellemző.
Volt olyan zenekar, amelyik vonattal érkezett, hátizsákban és cekkerekben hozta a hangszereit. Ami cucc nem fért bele a csomagba, azt többi fellépőtől kérte kölcsön. De minden kiderül a cikkből. Sajnos a képek már nincsenek meg, de örülni lehet annak is, hogy a szöveg nem veszett el.
Több mint Rock’n Roll
Megyeri Ferencék akkor azzal okoztak meglepetést, hogy a külsőségek alapján nem is látszottak (nagyon) punkzenekarnak.
Rendes hardverrel álltak fel, tudtak zenélni,
és a punk ürügyén zúzós-gitáros rock’n rollt játszottak. Azt meg én bulikon szeretem. És nem mellesleg a dalszövegeknek volt eleje, közepe, vége, és olyan ember írta őket, aki újságot és könyvet is szokott olvasni.
2021
Szóval hallgatom a heréletlen verziót, geciországostul, Viktorostul. (Nézhetném is, de közben dolgozom, a szemem a munkán.) A támogatott raktárkoncertből kivágták a politikailag kényes dalokat és az összekötő szövegeket, de még így sem kerülhetett fel az Antenna Hungária oldalára. Valaki aztán feltöltötte a Youtube-ra, de ma már
ez van a helyén:
Vőfélyrigmusok és lírai költészet
Nem mindig lehet azonosulni a tartalommal (mondtam, anarcho-kádárizmus), de az indulat, ami benne van, lehengerlő. A szövegek a vidéki lagzik vőfélyrigmusaitól a naiv költészeten át a mély líráig mindenből hordoznak valamit.
Mosolyogva énekelnek meg egy 1984-es rendőri erőszakot (a videó 18. percétől), keserű humorral mesélnek a beszlani túszszabadításról (42’20”, Kaukázusi krétakör). Az Új Germinalról az jut eszembe, mennyire más ez, mint annak idején az „elhagyom a várost” hamis romantikája volt (40’30”). Meztelenül részegen (54’30”): durva, őszinte líra. A Commandante az (44’50”-nél), ami zavarba hoz. Baranyában nem tudják, hogy Che Guevara korántsem volt annyira jó fej, mint amennyire fotogén?
Link, videó
A 2001-es szombathelyi Punkmaratonról szóló cikk IDE KATTINTVA olvasható. 2001. január 29-én jelent meg a nyugat.hu felületén.
A Hétköznapi Csalódások 2021-es (teljes) raktárkoncertje pedig az alábbi ablakban indul:
A cikkben szereplő képek a zenekar Youtube-ra feltöltött, teljes videójából származnak.
