Az én szívem soha nincs bánat nélkül…
Kigugliztam, ha már péntek este a szombathelyi színházba készülök, ki is az a Barta Lajos. Sokféle dráma és komédia került már a kezembe, de a Szerelem, az még sohasem. Olvasom, annak idején, több mint száz éve Kosztolányi is ott volt a premieren, ezt írta az ősbemutató után:
„A Vígszínház egyik legforróbb és legszebb estéje volt a mai. Barta Lajos darabja ünneplő tapsok közepette érkezett. A közönség minden felvonás után nagyon sokszor a rivaldára szólította az írót, sikere oly rendkívül forró és egyöntetű volt. Lelkesen feléje tartott, magasra emelt tenyerekkel tapsoltak neki, mint annak szokás, aki magasba megy.”
…rosszkor, rossz időben lett aztán sikeres,
mire befutott, a Tanácsköztársaságban vállalt politikai szerepe miatt emigrálni kényszerült. Még nem volt negyven, és mire visszatérhetett, hetven felé közeledett. Így nem lett kötelező olvasmány a Szerelem sem. A hazai színházak azért elő-elő veszik: talán épp azért, mert kevés ilyen őszinte, sallangoktól és szentimentalizmustól mentes, mély, szépen megírt magyar darab szól a szerelemről. Látlelet a száz évvel ezelőtti vidéki Magyarországról, dédanyáink koráról, arról, honnan jöttünk, milyen szerelmi zűrzavarokból és kényszerházasságok sorozatából születtek nagyanyáink, mi unokák pedig milyen transzgenerációs traumákat cipelünk azóta is magunkkal.
Premieren én is rég jártam, emberek között is alig. Többnyire annyi kapcsolatom van a várossal, hogy délelőttönként, amikor befutok vásárolni, nézem körülöttem a sok nyugdíjast. Kivasalt nadrágban, lekefélt kabátban ráérősen toporognak, mintha egy kiállítás képeit nézegetnék, úgy vizsgálják a polcokat, nekik élmény a bevásárlás, nekem nyűg – de ennyit a home office-ról. Üdítő kimozdulni a gép elől, ráadásul premierre, kétféle a pezsgő is van, új az aulában a kiállítás is, a zalaegerszegi grafikus, Frimmel Gyula metszetei: jó választás, illik Barta Lajos és Nagy Cili világához. Múlt és jelen – metszetekben – aztán pedig a színpadon.
…adni kéne egy (vagy két) esélyt…
Nincs teltház, pedig a Szombathelyen nincs minden héten premier, Nagy Cili rendezéseit is szeretni szokta a város. Hiányérzetem van, ha végre lekerülhetnek ezek a maszkok, elmúlik a járvány – már nem számolom hányadik – rohama is, de ez már egy más történet, messze visz Barta Lajostól. A szombathelyi színháztól közben elment Jordán Tamás, vele jó pár húzónév, hiányukat a városban is sokan emlegetik. Viszont jött pár helyes, tehetséges fiatal, és a maradtak is néhányan. Ahhoz, hogy a fiatalok is maradjanak, adni kéne egy (vagy két) esélyt… Szóval, szól a propagandám, ha nem vagytok épp pozitívok, keressétek őket!
Barta Szerelme: egy polgári városnak való színház
Nem fogok történetet mesélni, de tényleg olyan, mint Csehov Három nővére, csak itt senki sem lázad igazán a sorsa ellen. Kisebb (vagyis dehogy kisebb), másféle amplitúdókkal, ki-ki a maga módján szenved. A magyar az elfogadja a helyét, nem szökik el. Amikor szembe találkozik a problémával, hogy például a szerelme pakol, készül Budapestre írónak, csak szenved és várja az egyre ritkuló leveleket. (Érdekes, hogy Barta Lajos házassága is épp így kezdődött, csak az ő leánykája mert kilépni az ablakon – tragikomédiájának hősnője viszont nem.)
Valahogy ettől még szomorúbb és keserédesebb ez a vidéki magyar város, itt is távol van Moszkva, nincs lakájos polgári közösség – csak egy fakó szomszéd -, a három lány, egymást marva, szeretve keresi párját – egy olyan erdő mellett városrészben, ahol a belváros provinciális nyüzsgése is háromnegyed óra sétára van. (Buszra még egy fél évszázadot várni kell). A mi három nővérünk nem is Budapestre – hanem még vidékebbre, szerető és békebeli férjre vágyik. Mert az élet legfontosabb célja egy fiatal lány számára nem lehet más: szerelmet és férjet találni. Na, ez nem jön össze, egyszerre a szerelem és a férj! A legkisebb – ő lázadóbb – felvázol egy másik, jobb életet, ő már saját egzisztenciát is lát, amit aztán a középső lány meg is valósít.
Az anya (Németh Judit), a jóságos tyúkanyó terelgetni próbálja, óvja, védené csibéit, ha hagynák… De nincs hozomány, úgy kell férjhez menniük, hogy a vőlegénynek legyen valamije – ez az élet és a női sors farkastörvénye. Mamának egyvalami azért összejött, a papa (Róbert Gábor), aki pont olyan, mint akikkel mostanság délelőttönként az Aldiban találkozom, ők tolják a mamának a kocsit…
Az első világháború aztán belerondít a képbe… jön az árdrágulás, de futja még pirítósra és kávéra. A fiúk-férfiak jönnek-mennek, sebeket hagynak maguk után, csetlenek és botlanak ők is. Az ő szerepeik is szűkre szabottak, érezzük a katonának (Hajdú Péter István) vagy adótisztviselő Komoróczynak (Antal D. Csaba) lenni (életjáradékkal) – ezek is mind-mind olyan bebetonozott szerepek, amiből lehetetlenség kitörni. Egyedül a költő (Balogh János) lép ki a konvenciókból, ő az, aki huss, felszívódik.
Fény és árnyék
Fény és árnyék, bánat és szerelem, mindenütt egymásba csapó ellentétetek finom játéka, közben csöppnyi keserűség, hozzá boldogság, nagy kétségbeesés, kis remény – ilyen ez a Barta a darab. Ott a négy évszak (mint Csehovnál), a szerelem négy arcával. Ahány évszak, annyi szerelemre és szeretetre, figyelemre éhes férfi és nő, annyiféle gabalyodás: a tavasz játékos bohósága (Bakonyi-Nagy Boglárkával és Hajdú Péter Istvánnal), a nyár érett szerelme (Herman Flórával és Balogh Jánossal), az ősz a csípős, megkérgesedett, rigolyás (Dénes Emőke és Antal D. Csaba), az utolsó pillanatban elkapott, már csak pislákoló érzelmeké. A télnek pedig ott a szülők, akik mint két egymáshoz nőtt fa, viselik egymás terheit… Ez Nelli, Lujza és Böske és szüleik története a Szalay házban, valahol a város szélén az erdő alatt a Macska-zugban. Az élet körforgása, ahogy a természetben, a szerelemben, generációkon át – mint a spirál érik, fejlődik, aztán visszahullik.
Szeretnivaló történet ez – nincs benne semmi új, amit már valahol valakinél ne láttunk volna, de őszinték, bájosak, otthonos ez a polgári díszletbe oltott cukormáz, alatta ízletes a karamell, kellően keserédes a marcipántöltelék is. Van mélysége, nem túl szirupos, a gyomrot is kíméli, de nem terhel túl, nem nehezedik el tőle az ember. Nem Molnár Ferenc, nincs benne lelket bolygató szürreális, nem is Kosztolányi, hogy különösképp belesajdulna az ember lelke.
Komédiához sok, egytől-egyig jól megírt szerepeket kapunk.
Akad azért nevettető, csetlő-botló temetkezési vállalkozó (Orosz Róbert alakítása – sokat kihoz ebből), jó karakter a boltos is (Kelemen Zoltán), de papa-mama kettősének is van szerethető mélysége – mint a boltban, délelőttönként megfigyelt nyugdíjasaim. Közben ez a kicsit avittas, szép magyar szöveg…
Az ember a múltat is éli
Komoróczky, a grófból lett adóhivatalnok mondja valahol, „az ember a múltat is éli”. Ezért is jó, hogy Nagy Cili rendezése látszólag a múltban, a helyén kezeli a történetet. A múltat múltként kapjuk, de érezzük, ezek a problémák ugyan 100 évesek, de velünk és bennünk vannak, nekünk is jó szembe nézni velük. Nőként megérteni, mi a szerepünk, ebben is segít Barta és Nagy Cili közös gondolkodása. A darabban valahogy így hangzik ez: „Az élethez mindenkinek joga van! Vagy egy lány csak a robotra jó, de a boldogságra nem jó? Se szabadság, se boldogság? Mert ha boldog akar lenni, úgy, ahogy ebben a rossz életben lehet, akkor az egész világ keresztülmegy rajta az ítéletével”
Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem… van ebben az egész tragikomédiában valami keserédes és megmagyarázhatatlan szomorúság, vele bölcsesség az életről. Belemarkolunk, mint a homokba, ujjaink közt lepereg minden, ami jó, a fiatalság, a boldogság. Elvész az időben, és ami marad, az a csupasz, egyre barázdáltabb tenyér…
Szereplők:
Szalay Róbert Gábor
Szalayné Németh Judit
Nelli Dénes Emőke
Lujza Herman Flóra
Böske Nagy-Bakonyi Boglárka
Biky /fűszeres/ Kelemen Zoltán
Ifj. Biky Balogh János
Katonatiszt Hajdu Péter István
Komoróczy Antal D. Csaba
Kocsárd Orosz Róbert
Verklis és Postás Keller Dániel
Cseléd Ostyola Zsuzsanna
Alkotók:
Rendezőasszisztens Ostyola Zsuzsanna
Díszlet- és jelmeztervező Kiss Borbála
Dramaturg Tóth Réka Ágnes
Zeneszerző Horváth Dániel
Kellékes Takács Viktória
Hangosító Simon Zoltán
Világosító Kiss Zoltán
Súgó Jenei Ági
Ügyelő Bors Gyula
RENDEZŐ: Nagy Cili
