Az éhínség és a járványok után ma a klímaváltozás az emberiség előtt álló legnagyobb kihívás. A változás megállíthatatlan, de félni nem kell tőle – dr. Rab Árpád digitális kultúraszakértővel és társadalomkutatóval, a Budapesti Corvinus Egyetem docensével is erről beszélgettünk.
– Ha feltalálnák az időgépet, melyik évet választaná, hova utazna?
– Mindenhová, de leginkább arra lennék kíváncsi, mi lesz velünk 30 év múlva. Az emberiségnek mindig voltak aktuális kihívásai. Annak idején ilyennek számított a pestisjárvány, vagy a tömeges éhínség. Jelenleg a túlnépesedés és a globális klímaváltozás a legégetőbb problémánk, de ezeket 30 év múlva megoldjuk. Nagyon megnézném, hogyan sikerült. Milyenné válik a társadalmunk például a pénz kiiktatásával, milyen új technológiák segítenek életminőségünk fenntartásában. Most csupán a kezdetek látszanak, amelyek addigra kiforrják magukat, és működni fognak.
– Nem egy klímakutató azt jósolja, ha nem történnek drasztikus lépések, 20-30 év múlva vége a világnak.
– Én bizakodóbb vagyok, azt gondolom, meg fogjuk tudni oldani a mostani problémákat. Az egyetlen faj vagyunk a Földön, ami 150 év alatt megtriplázta az élettartamát, ez komoly kihívást jelent. Általában nem is az a kérdés, megoldjuk-e, hanem az, hogy milyen áron. Az emberiség az elmúlt években jó irányba indult el. Történelmünk során a Földünk lakóinak 99 százaléka mindig éhezett, most ez nem így van. Viszonylagosan jól élünk, ehhez képest megnőtt a létszámunk, és elhasználtuk az energiaforrásainkat. A jövőben egy racionálisabb időszaknak kell elkövetkeznie, amelyben gépek fognak segíteni abban, hogy hatékonyabban működjünk, de közben jó néhány dologról le kell mondanunk. A jövő nem arról fog szólni, hogy az életszínvonalat tovább növeljük, hanem arról, miként tudjuk megtartani a mostanit.
Nem hiszem, hogy az emberiség kipusztulna, de az is biztos, hogy nehéz életkörülmények közé kerülhetünk, ha nem vigyázunk. Én kutatóként pontosan annak szentelem az életem, meg a kutatásaimat, hogy a fenntartható világhoz működőképes megoldásokat találjak.
– Jobban be kéne osztanunk az erőforrásainkat, és több lesz az automatizáció. Sokunkat azonban ez félelemmel tölt el.
Nagyon pazarlóan élünk. Az autók által felhasznált energia elenyésző része szolgál arra, hogy mozgassa a járművet, nagyobb hányada nem hasznosul, csak szennyezi a környezetet. Pocsékoljuk a vizet, az előállított élelmiszer harmadát kidobjuk. Ha a jövőben pont annyi élelmiszert fogyasztanánk, mint ami elég, egy csapásra felszámolhatnánk az éhínséget, másrészt megszűnne a túlsúly, vele számos krónikus betegség.
Ha jobban ki tudnánk használni az emberi erőforrásokat, akkor rengeteg mindent meg tudnánk oldani közösen.
Az elmúlt évszázadban azzal, hogy a városokba özönlött a lakosság, a hagyományos kisközösségek felbomlottak, kialakult egy általános emberi bizalmatlanság. Ha a jövőnket meg akarjuk menteni, a közösségeknek el kell kezdeni jobban bíznia egymásban.
Az intelligens technológiák és megfigyelő rendszerek sem feltétlenül csak diktatúrát hozhatnak, hanem azt is, hogy átláthatóbbak leszünk, így jobban megbízhatunk egymásban. Az eddigi társadalmi modellek, mint például a kapitalizmus, a végóráikat élik.
Miért gondolja azt, hogy a jövőben megszűnik például a pénz?
Mert mi a pénz? A tőzsdén olyan pénzeket mozgatnak, amelyek mögött nincs valódi fedezet, csak egy virtuális lufi, és ez még inkább így lesz. A jövőben sokkal inkább a cselekvéseink fognak számítani, semmint a pénz. Ha teszek valamit, azért virtuálisan gyűlnek a számlámon a pontok és az elismerések, amiért vehetek valamit. Régebben is voltak ilyen elképzelések, de korábban nem lehetett megvalósítani, mert hiányoztak hozzá az automatizált rendszerek.
A munka világában is rengeteg rutinműveletet kiiktatunk. Gondoljunk csak bele, a munkaidőnk hány százaléka automatizmus, amit egy robot is simán elvégezhet. Számokat másolgatunk, olyan szövegeket írunk, amire nincs is szükség, kevés benne az új és az eredeti.
Ha elvégzi a robot, milyen munka marad nekünk?
Az értékteremtő. Ehhez azonban fel kell nőni, nem megijedni tőle, hanem megtanulni használni. Az automatizált rendszerek nem azért vannak, hogy minket kiiktassanak, hanem azért, hogy a rutinszerű feladatokat elvégezzék helyettünk. A robotoknak nincsenek saját ambícióik, életterveik, nem akarnak leuralni bennünket. Másrészt nehéz ügy, mert az ember nem feltétlenül vágyik mindig arra, hogy egész nap értékteremtő munkát végezzen, hogy állandóan szuper hasznos legyen. Szeret néha a rutinba menekülni, olyat tenni, ami kényelmes és egyszerű.
Mindeközben, ha csak 2 fokkal emelkedik a Föld átlaghőmérséklete…
Ez jogos, de ne felejtsük el, képesek vagyunk grandiózus építkezésekre. Az emberiség azonban elvesztette a katedrálisépítő képességét. A régi időkben a közösségek több generáción át is képesek voltak grandiózus templomokat emelni. Mi is képesek lennénk egy nagy gátrendszert létrehozni, amely megvédené az összes veszélyeztetett országot. De eddig mindig csak kis, maximum 150 fős közösségekben éltünk. Még nehezen tudjuk befogadni, hogy ha az egész világon történik valami, az hatással lesz ránk is. A legnagyobb kihívás az idősebb generációknak most az, hogy kitaláljanak működő megoldásokat, náluk van a tudás. A fiataloknak pedig az, hogy tudatosabban és hatékonyabban éljenek. Kihasználják azokat a technológiákat, amiket fejlesztünk.
2020-ben milyen új digitális technológiák, jelenségek várhatóak?
Mindenképpen lassabb folyamat ez, nem években mérhető. Most ismertük fel a problémákat, pedig évtizedek óta folyik róluk a tudományos párbeszéd. A technológiák még csiszolódhatnak, de készen állnak. Az elkövetkezendő 3 év kritikus lesz, főként abban, hogy mennyire vagyunk képesek magasabb szinten gondolkodni, és a közösségért többet tenni. Olyan emberekért is, akiket eddig sohasem láttam, és lehet, hogy soha nem is fogok látni. A közeljövőben le fog tisztulni, hogy a sok beszéd hogyan fordítható át tettekre, de először a kis dolgok fognak változni.
A Corvinus Egyetemen most végeztünk egy felmérést, amelyből világosan látszik, hogy az elmúlt időszakban beszédtéma lett a klímaválság. Jövőre nem már nem csak beszélni, csinálni is kell valamit.
Számít valami új technikai áttörésre?
Pár éven belül a munkahelyek jó részén automatizált szoftverek végzik majd a munka egy részét, sokaknak bizonytalanná válik a munkahelye. Tudni kell erre választ adni. Egyre többször fogunk önként adatokat szolgáltatni magunkról, amit azért teszünk, hogy jobb legyen az életünk. Egyre megfigyelhetőbbé válunk, de hozzá fogunk szokni. A megfigyelés-technológiák azonban nem mindegy, hogy a diktatúrákat, vagy a közösségépítést szolgálják majd.
Mit tanácsol a fiataloknak, milyen szakmát válasszanak?
Nem ez a lényeg. A mai fiatalok olyan tudásforráshoz férnek hozzá, amihez még soha senki. Az információ nem egyenlő a tudással, hogy a hatalmas tudásforrást egyénenként hogyan használjuk fel, az kérdés. Lehet, a jövő nemzedéke szoftverekkel fog együttdolgozni, vagy nem is tudja már, hogy géppel vagy emberrel tárgyal-e, de mindegy is lesz.
Mire érdemes tanítani a mai gyermekeket?
Az ipari társadalom oktatásrendszere arra törekedett, hogy egy szürke masszát hozzon létre, mindenki tudja ugyanazt. Szerintem sokkal inkább a személyre szabott oktatásé lesz a jövő, azokat a képességeket fejlesszük, amiben az egyén a leginkább jó. Eddig ezt nem nagyon tudtuk megoldani, de a technika ebben is segít. Nekem az egyetemen 700 hallgatóm van. Jórészt már digitalizáltam a számonkérést, ne azzal vigyük el az értékes időt, hogy az alapfogalmakat tanítom, ők bebiflázzák és visszamondják. Sokkal inkább a fontosra, a mentori szerepre szánom az értékes időt.
Az élethosszig tanulás nem csak szlogen, fontos valójában megérteni a lényegét. Ne félelemmel éljük meg a technológiai változásokat, hanem mint lehetőséget. Ne csak testünket, a szellemünket is edzésben tartsuk, tovább maradjunk rugalmasak. Viszont úgy hiszem, az alapvető céljaink a jövőben sem fognak változni, mindenki minél hosszabban, egészségesebben és boldogabban szeretne élni. Mindig volt egy eszköztára az emberiségnek – az eszköztár kibővült, de nem kell mindent használnunk, meg kell nézni, mi az, ami működik, ami hasznomra válik. Egy globális lavina közepén állunk, a váltás megállíthatatlan. Ha félünk tőle, az nem jó, akkor boldogtalanok leszünk. Ha viszont megpróbáljuk megérteni a mélységeit, akkor sokat segíthet rajtunk. Nem megijedni kell, csak kíváncsian fordulni felé!
A beszélgetés az Etalon Magazin 2019. karácsonyi számában jelent meg.
