„Te erről írni is fogsz?” – lépett hozzám egy ismerős, miközben a szombathelyi Püspöki Palota szemet kápráztató metszetterméből haladtunk kifelé. Talán – válaszoltam neki, nem túl meggyőzően. Ő szkeptikusabb volt, én lelkesebb, engem tényleg meghatott ennek az esendő, utolsó (Boldognak nevezett) magyar királynak a reménytelen története. Van benne valami! Hozott izgalmat is, pedig ugye, a történet azért sok meglepetést nem tartogatott.
Nehéz egy olyan színházról írni, ami nem is színház, sokkal inkább egy megelevenedett rádiójáték, amit a szombathelyiek, a soproni Petőfi Színházzal karöltve feladatként megkaptak… Kovács Dániel Gábor (aki 2019-től a Magyar Művészeti Akadémia művészeti ösztöndíj programjának drámaíró ösztöndíjasa) „Az ígéret földje” című drámája egy forrongó és izgalmas korszakot feszeget, amelyről nem nagyon születtek eddig drámák. (Egyet kivéve: Hernádi Gyula ugyanis írt már egy drámát IV. Károly visszatérési kísérleteiről, Királyi vadászat címmel, amelyet 1976. december 16-án a Pesti Színház mutatott be, Marton László rendezésében. A színdarabról televíziós felvétel is készült, amelyet 1981-ben sugárzott a Magyar Televízió. Sajnos azonban, koromnál fogva nem igen láthattam.)
Az Ígéret földjének, mint darabnak azonban hiába remek a témaválasztása, van benne sok ígéretes párbeszéd, izgalmas történelmi figurák, mint színház, csupán egy ígéret maradt. (Ha már egy ösztöndíjas munkáról beszélünk, aminek a témája a drámaírás, bajos, ha a színpadképessége a gyenge pontja…) Így átdolgozva sem tudnám nagyszínpadi változatban elképzelni – valószínűleg ezért is döntöttek a felolvasószínházi forma mellett.
Miről is szól a darab?
Épp a száz évvel ezelőtti időkben járunk, a királypuccsnak nevezett visszatérési kísérlet kellős közepén, amikor is 1921. márciusa és októbere között IV. Károly két alkalommal is visszatért, hogy a magyar legitimisták támogatásával visszaszerezze magyarországi uralkodói hatalmát. A darab mindezt, mint egy képeskönyvben, színről-színre, hosszasan, lineárisan, semmi kikacsintással meséli el…
Telitalálat a Püspöki palota, mint helyszín
Elmondhatatlanul sokat tett hozzá a történethez maga az a tény, hogy épp azon a helyszínen hallhattuk, abban a késő-barokk épületben, amelynek ajtaján anno IV. Károly is kopogtatott. Lehet, épp itt a díszteremben szolgálták fel az inkognitóban érkező királynak a teát, de az biztos, hogy pár szobával arrébb ma is őrzik azt az ágyat, amiben akkor, 1921-ben megpihent. Bár remek környezet ehhez a felolvasószínházhoz a Püspöki Palota, egy problémát is okozott. Egy kis hangosítás nem ártott volna, a nagy belmagasságú terem ugyanis rendesen elnyelte a párbeszédek egy részét.
Egy idő után, amikorra hozzászoktattam a fülemet a hely sajátos akusztikájához, azért elkapott a gépszíj. Azon kaptam magam, hogy úgy vagyok ezzel a IV Károllyal, úgy izgulok ezért szerencsétlen utolsó magyar királyért, mint egy filmben az gonosz elemekkel küzdő hősért.
Mi lett volna ha…
Talán itt és most, ma este másképp lesz, és Horthy Miklós gondol egyet, (ez itt úgyis csak egy előadás,) félredobja a racionalitást, aláírja azt a lemondást! És láss csodát, nem bratyizunk le a hitleri Németországgal, nem üzenünk hadat Amerikának, nem pusztul hiába annyi magyar a Don kanyarban, sem Auschwitzban! Lehet, akkor meg épp német nyelven írnék kritikát a burgenlandi népújságban, és azon elmélkednék, vajon lenne-e még Magyarország, ha akkor Horthy nem mond le… De ezt hozta a történelem: így lett IV. Károlyból király helyett a mi magyarszerető „Boldog” Don Quijotenk.
Összességében, én elvoltam ezzel a tegnapi bemutatóval: igen, ez köszönhető a színészeknek, kihozták a darabból a maximumot, sőt annál többet is. Kelemen Zoli élő rádiójátékot faragott a történelmi játékból, a színészek partnerek voltak, egytől egyig jóval többet adtak magukból a szerepekhez, mint egy felolvasószínháztól várható lenne. Megállt bennem az ütő, amikor például Szabó Tibor Teleki Pálként, ott az asztalnál verbálisan nekiment Lehárnak Antalnak (Horváth Ákosnak), de a darab csúcspontja kétségtelenül Horthy Miklós (Szerémi Zoltán) és IV. Károly (Papp Attila) párbeszéde.
Jut eszembe, bár Isten ments, hogy középiskolásoknak kötelezővé tegyek bármit, de micsoda interaktív történelemórákat lehetne itt, a Püspöki Palotában (lehet, épp ennek a királydrámának a segítségével) tartani! Lehet, egy-egy ütősebb jelenetet pont elég lenne, amit aztán egy szakértővel megvitathatnának: mi lett volna ha, hogy is volt ez valójában…
Kovács Dániel Gábor: AZ ÍGÉRET FÖLDJE
A Weöres Sándor Színház és a Soproni Petőfi Színház koprodukciója
Szereplők:
KÁROLY, az utolsó magyar király PAPP ATTILA
ZITA, az utolsó magyar királyné DÉNES EMŐKE
KLÁRIKA, Zita királyné udvarhölgye MOLNÁR ANIKÓ
HORTHY Miklós, a király távollétében az ország vezetője,
Magyarország kormányzója SZERÉMI ZOLTÁN
TELEKI Pál, Magyarország miniszterelnöke SZABÓ TIBOR
LEHÁR Antal, királyhű ezredes, háborús hős HORVÁTH ÁKOS
SIGRAY Antal, gróf, Nyugat-Magyarország kormánybiztosa BALOGH JÁNOS
GÖMBÖS Gyula,
a Habsburg-ellenes szabad királyválasztók táborának vezetője SAVANYU GERGELY
HEGEDŰS Pál, altábornagy,
a dunántúli magyar haderők főparancsnoka OROSZ RÓBERT
RÁTZ Kálmán, különítményes tiszt,
a kormányzó testőrségének vezetője MAROSSZÉKI TAMÁS
Továbbá:
OTTÓ, Károly fia, trónörökös hangja SZABÓ BÁLINT
NARRÁTOR hangja KELEMEN ZOLTÁN
KELLÉKES TAKÁCS VIKTÓRIA
Hangfelvétel SZALACSY TAMÁS
Hang SIMON OTTÓ
A rendező munkatársa OSTYOLA ZSUZSANNA
Dramaturg és rendező KELEMEN ZOLTÁN
2021. szeptember 12.
